A rally meglovaglása – egy éves múlt a bika bébi

Cserháti András
senior termékmanager

A gyertyák elfújása utáni füstben folytatódik-e a rodeó, vagy irány a vágóhíd?

Nehéz elhinni, de a bikapiaci rally az elmúlt napokban ünnepelte az első születésnapját. Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2009. március 6-án az S&P 500-as amerikai részvényindex 12 éves mélypontot ütött, elérve ezzel az „ördögi” 666,79 pontos szintet. Az index a 2007. október 11-ei csúcsáról, 1576,09 pontról egy halálugrást hajtott végre, melyet ugyan túlélt, de a becsapódás így is igen fájdalmas volt: 57,69%-kal zsugorodott. 2009 márciusától napjainkig mindennek az inverzét élhettük meg: az S&P 500 Index 71,77%-kal, a közepes kapitalizációjú részvényeket tartalmazó S&P MidCap 400 Index 95,11%-kal, míg a kis kapitalizációjú papírokat tartalmazó S&P SmallCap 600 Index 97,01%-kal került feljebb.

Valljuk be, ez igen jól hangzik, impresszívek a százalékos emelkedések, de egy befektető, aki a nagy kapitalizációjú papírokat preferálta, és anno a csúcson vásárolt, az a jelenlegi 1145,37-es S&P 500-as pontérték mellett még mindig 27,33%-os mínuszban ücsörög. Ehhez persze az is kellett, hogy ne ijedjünk meg, mert aki a hatalmas eséseket látva a mélypont környékén kiszállt és csak később merészkedett vissza a részvénypiacra, az az invesztor kevésbé boldog.

[…]

A teljes kitekintést itt találja




Mindig rendelkezésére állunk.
06-1-477-4814
Munkanapokon: 8-16h
Hosszított panaszbejelentés: hétfő 8-20h
06-1-477-4814
külföldről hívható szám