A globálisan legígéretesebb célpontokra lő az Aegon új alapja

Duronelly Péter irányításával indul az Aegon Panoráma Származtatott Befektetési Alap

2014. december 3. – Megkapta az induláshoz szükséges engedélyeket, így akár már december hónapban megvásárolható az Aegon Panoráma Származtatott Befektetési Alap. Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő új termékét azoknak szánja, akik a banki kamatoknál feltétlenül magasabb hozamot szeretnének középtávon elérni, ugyanakkor a kockázatokra is ügyelnek, és megtakarításukat szakértő kezekben szeretnék látni.

Az abszolút hozamú alapok területén évek óta sikeres VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt. decemberben kezdi meg új terméke, az Aegon Panoráma Származtatott Befektetési Alap forgalmazását. Az alap nyíltvégű, azaz szinte bármikor pénzzé tehető és kisebb befektetési összegek is elhelyezésére is alkalmas, azonban minimálisan három éves befektetési időtartamra javasolják a társaság szakértői, mivel kockázati besorolása a 7 fokozatú skálán 5-ös.

Az alap létrehozását az a speciális piaci környezet motiválta, mely vélhetőleg még sokáig végigkíséri a globális pénz és tőkepiaci folyamatokat. Noha további likviditás már nem fog olyan ütemben érkezni a piacokra, mint az az elmúlt években történt, mégis az ennek hatására minimálisra zsugorodó kamatok megmaradnak az Aegon feltételezései szerint. Az alacsony kamatok fennmaradását valószínűsíti az is, hogy inflációs veszéllyel sem kell számolni. Ilyen környezetben a megtakarítók a hozamokkal kapcsolatos reményeiket részben ugyan mérséklik, de szükségszerűen elfogadják a kockázatok bizonyos mértékű növekedését is.

Ennek az elvárásnak remekül megfelelnek az abszolút hozamú alapok, ezt A VIG Alapkezelő más termékei is bizonyítják: évek óta az élvonalban teljesít a társaság húzóterméke, az Alfa, továbbá a szelídebb kockázati környezetre hangolt MoneyMaxx is. Az abszolút hozamú alapok mellett szól, hogy képesek hozam elérésére ereszkedő árfolyamokkal jellemezhető piaci környezetben is, portfóliójukban olyan származékos eszközöket is tartva, amelyekkel ilyen piaci tendenciákból is húzható haszon. A Panorámára is igaz, hogy a részvények és a kötvények mellett származékos ügyleteket is köthet, a részvénypiacok mellett akár a deviza- vagy árupiacokon is. Az alap így tőkeáttételt is felvehet.

Az abszolút hozamú alapok esetén felértékelődik az alapkezelők szakértelme, hiszen a szabadabb befektetési politika csak határozott, ugyanakkor jól megfontolt döntések rendszeres meghozatalával lehet sikeres. Kadocsa Péter, A VIG Alapkezelő elnök-vezérigazgatója erre a stratégiai szerepre szerződtette Duronelly Pétert, a magyar piacon közismert és sikeres szakembert, szenior portfóliómenedzseri státuszba.

duronelly-peterDuronelly a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karán diplomázott, karrierje makrogazdasági elemzőként indult a Budapest Alapkezelőnél, ahol később portfólió menedzseri, majd befektetési igazgatói posztot töltött be.

Rövid kihagyás után érkezett az Aegon csapatába idén augusztusban. Nevét nem csak szakmai körökben ismerik, hiszen évek óta rendszeresen publikál gazdasági folyóiratokban, közérthető makrogazdasági eszmefuttatásai számos alkalommal bizonyultak a közvélemény számára is igazodási pontként bizonyos piaci szituációk megítéléséhez.

„Egy régóta dédelgetett álmom valósulhat meg a Panoráma elindításával. Egy olyan, globális szemléletű befektetési alapot irányíthatok, amely a fejlett piacoktól a feltörekvőkig bárhol befektethet, amennyiben a racionális előrejelzések szerint ígéretes lehetőséget talál. Ebben segítségemre lesz az Aegon zászlóshajójaként szolgáló Alfa és MoneyMaxx teljes legénysége, kiemelten pedig Bakos Ádám és Loncsák András.” – mondta el Duronelly Péter az alap indítása kapcsán.

Az alap kezelői fundamentális és technikai elemzés segítségével választják ki a befektetési eszközöket, és igyekeznek a legnagyobb szabadsággal, iparági vagy földrajzi specifikáció nélkül válogatni, oly módon, hogy ésszerű kockázatok mellett az alapnak lehetősége és mozgástere legyen a bankbetéteket jelentősen meghaladó hozamokat is elérni.

A személyes kompetenciák mellett garancia lehet a sikerre az a belső elemzési és döntéshozatali struktúra is, amellyel az Aegon világszerte menedzseli befektetési döntéseit. Ennek szerepe a túlzott kockázatok elhárításában, a döntéshez vezető út és a döntésekkel járó kockázatok alapos kiértékelésében van, így sztárallűröktől, ingadozásoktól mentes, kiegyensúlyozottabb hozamtermelési képességű alap is menedzselhető abszolút hozamú kategóriában.

Ezáltal a befektetési alap jegyeiből vásárló megtakarítók nem kell, hogy lemondjanak a szabályozottság előnyeiről, nem kényszerülnek túlzott kockázatot vállalni a minimálisra zsugorodó banki kamatoknál magasabb hozamok eléréséért.

„Az Aegon befektetési politikájával menedzselt alapok jegyeinek tulajdonosai nyugodtabban alhatnak, ugyanakkor joggal álmodhatnak a kockázatmentes szinteknél nagyobb hozamról. Ráadásul amennyiben A VIG Alapkezelőnél vezetett értékpapírszámlán online végzik értékpapír-műveleteiket, akkor a számlavezetési és forgalmazási díjaktól is mentesülhetnek.” – mondta Kadocsa Péter, a Panoráma indulása alkalmából. Ráadásul az alapot nem csak forintban, hanem dollárban és euróban is lehet jegyezni, így az árfolyamkockázattól is függetleníthetik magukat azok, akik ilyen devizákban szeretnék tartani megtakarításaikat.

Mindig rendelkezésére állunk.
06-1-477-4814
Munkanapokon: 8-16h
Hosszított panaszbejelentés: hétfő 8-20h
06-1-477-4814
külföldről hívható szám