Élet a kockázatmentes kamat után

Orbán Gábor
kötvény üzletág vezető

Amikor növekvő csődkockázatról beszélünk, mindenkinek az eurozóna déli országai, illetve Írország jutnak az eszébe, miközben a fejlett piacokon is elég jelentős átrendeződés zajlott le. A tőkepiacokon az állam mint adós csődje ellen is lehet biztosítást kötni, ezt a származtatott terméket nevezik credit default swapnak (CDS). Bázispontban jegyzik adott lejáratra, és a magasabb értékek magasabb csődkockázatot jeleznek.

Az amerikai, német és svájci 5 éves CDS egy évvel ezelőtt szinte azonos szinten, 36, 37 és 40 bázisponton állt. Persze már ez a szint is viszonylag magas ahhoz képest, hogy eddig a fejlett országok állampapírjait kvázi kockázatmentesnek tekintettük, és a magyar ötéves csődkockázat is éppen itt állt négy évvel ezelőtt (ma 300 bázispont körül). A CDS-felárak lejárat szerint egyenletesen növekvő tendenciát mutattak, épp ahogyan a tankönyv alapján is elvárható: a bizonytalanság annál nagyobb, minél távolabb megyünk előre az időben. A csődkockázatot tehát szinte azonosan ítélte meg a piac ebben a G-10 e három, gazdaságilag fajsúlyos országában.

[…]

A teljes elemzést itt találja:




Mindig rendelkezésére állunk.
06-1-477-4814
Munkanapokon: 8-16h
Hosszított panaszbejelentés: hétfő 8-20h
06-1-477-4814
külföldről hívható szám