A 2009-es év első hónapjában a világ részvénypiacainak mozgását egy indexen keresztül szemléltető MSCI World –8,85%-kal csökkent dollárban számolva. Január elejére kifulladt a 2008. november végén kezdődött nagyon komoly, 26%-os emelkedést hozó bear market rally, amely 35 nap alatt 1973 óta a legmarkánsabb emelkedést hozta az indexben. Január ennek megfelelően tekinthető egyfajta korrekciónak is, valamint a befektetők az új amerikai elnök, Barack Obama megválasztását követő eufória után rádöbbentek, hogy 2009 sajnos nem egy másik univerzum, hanem csak a naptárban növeltük eggyel az évek számát. 2009 valóban 2008 folytatása, azok a problémák, amelyeket korábban megéltünk nem merülnek olyan gyorsan feledésbe, mint ahogyan azt a legtöbben szeretnénk. Természetesen mindenkit az egymillió dolláros kérdés érdekel a legjobban: mikor jön a változás, mikor temethetjük már végre a 2007 késő nyara óta a téli álomra fittyet hányó medve piacot. A piac nagyon megosztott e kérdésben, a relatíve gyors kilábalástól a hosszan elhúzódó válságig számos szcenárióval találkozhatunk. Érdemes egy pillantást vetni a múltba és a korábban tapasztaltakat átültetni a jelenre, hiszen a történelem, bár nem 100%-ban, de többnyire valóban ismétli önmagát. Egy válság többnyire 4 fázisra osztható: Az első fázis a pánik, a második gazdaságélénkítésbe vetett remény, majd ezt követi a harmadik fázis, a sávos kereskedés, amit jelenleg kezdünk el. A záró akkord a negyedik fázis, az elnyúló emelkedés, amikor a gazdasági és vállalati teljesítmények ismét látótávolságba hozzák az egészséges növekedést. A korábbi kríziseket tanulmányozva a részvénypiaci emelkedés 6-12 hónappal szokta megelőzni a vállalati eredmények javulásnak indulását.

[…]

A teljes kitekintést itt találja:

A hazai deviza- és állampapírpiac valamekkora esélyét árazza annak, hogy a magyar gazdaság és pénzügyi szektor összeomlása elkerülhető. Ez az írás arról szól, hogy szerintem ez milyen fiskális politika mellett képzelhető el.

Az idei év elején az általam vártnál gyorsabban terelődött vissza a befektetők figyelme az IMF-program jelentette stabilizációról a magyar adósságpálya fenntarthatatlanságának növekvő kockázatára. Ehhez hozzájárult egyrészt a január első hetében gyakorlatilag megbukott költségvetés, miután szaporodtak a jelei a legpesszimistább várakozásoknál is súlyosabb gazdasági visszaesésnek, és kiderült, hogy az ennek kezelésére félretett költségvetési tartalékot másra költötték. A forint válságszerű leértékelődése tovább fokozta a helyzetet, hiszen pumpálja fölfelé az államadósságot és azon belül a devizaadósság arányát, illetve a bankrendszerben a hitel-fedezet arányt (loan-to-value). (A forint gyengesége nagy részben külső eredetű, a lengyel zloty összeomlásával függ össze, ami meggyőződésem szerint az ottani monetáris politikai hibák eredménye, de ez a hazai fiskális politika számára nem jelent mentséget.) A külföldiek kezén lévő állampapír-állomány emelkedése január folyamán részben látszólagos, elszámolás-technikai eredetű és az utóbbi hetek hozamrobbanása szertefoszlatta azokat a reményeket, hogy a magyar állam képes lesz a közeljövőben fokozatosan visszatérni a piaci forintfinanszírozáshoz, és kis mennyiségekkel sikeres kötvényaukciót bonyolíthat le már februárban. Amellett hogy a piac likviditásáról és normális működéséről biztosította volna a befektetőket, egy sikeres forintkötvény aukció reményt adott volna, hogy idővel sikerülhet mérsékelni az államadósság devizás kitettségét, amit a hitelminősítők a forint leértékelődésére való tekintettel fokozottan figyelnek. A fundamentális okok mellett a forint leértékelődése technikai tényezőkön keresztül is rontja az állampapír piaci likviditást: az FX-swapok mögötti letéti követelmények növekedése és az esetleges jegybanki intervenció a forint védelmében egyaránt likviditásmegkötő hatású. A gyengülő forint és a haldokló állampapírpiac láttán az alapkamat-csökkentési várakozások is nagyrészt kiárazódtak.

[…]

A teljes elemzést itt találja: